Új blogsorozatunkban külföldre költöző magyar családokat kérdeztünk. Ők vagy kisgyerekkel vágtak neki az új életnek vagy már eleve azzal a céllal indultak el, hogy kint vállalnak gyereket. Ausztráliától kezdve Malajzián át egészen Izlandig a világ minden tájáról kerestünk szülőket, hogy minél teljesebb képet kaphassunk arról, milyen lehet kisgyerekes családként keresztülutazni a világon és hogyan lehet beilleszkedni az új környezetbe.

Első bejegyzésünkben Pásztory Dórival olvashattok interjút, akinek például a WMN-en és az Éva magazinban jelennek meg írásai. Dóri és férje, Ferenci Marci négy éve élnek Angliában öt éves kisfiukkal.

Mesélnétek egy kicsit magatokról?

Londonban élünk négy éve, én most kezdtem el dolgozni itt úszóedzőként, amúgy szabadúszó újságíró vagyok, és otthon a wmn.hu, valamint az Éva magazin felületein lehet megtalálni az írásaimat. A férjem meg valami misztikus IT-s fiú, de nem mindig értem, hogy mit dolgozik, viszont ingben jár, és magas üvegépületben dolgozik Canary Wharfban, úgyhogy biztos valami fontos.

Mik voltak az elsődleges motivációk a kiköltözéskor? Miért éppen Angliára esett a választásotok?

Az elsődleges motiváció az állandóan háborgó igazságérzetünk volt, amely már erősen rányomta a bélyegét a magyarországi hétköznapokra, és úgy éreztük, ha van lehetőségünk kipróbálni magunkat egy másik kultúrában, társadalomban, akkor próbáljuk meg. Nem Nagy-Britanniában gondolkodtunk, inkább a skadináv országok felé kacsintgattunk, de a férjem munkahelye londoni álláslehetőséget kínált neki, így kötöttünk ki itt. Én akkor jártam először Londonban, amikor ő már aláírta a szerződést és lakást nézni jöttünk.

Van különbség aközött, hogy Magyarországon hogyan telt egy átlagos napotok és aközött, hogy most hogyan telik? Kialakultak új szokások?

Mi nagyon szerencsés helyzetben voltunk, mert az életkörülményeink nem romlottak szignifikánsan. Nagyjából akkora lakásba tudtunk költözni, amekkorában otthon is éltünk, és az életszínvonalat is tudtuk tartani. Ezek mellett viszont egy sokkal kiszámíthatóbb, átláthatóbb, és ebből kifolyólag nyugodtabb hétköznapokat kaptunk egy rendkívül nyitott és elfogadó közegben, ahol megtarthattuk a saját szokásainkat, felvehettünk újakat, és tanulhattunk is másoktól. Itt nincs autónk, tömegközlekedünk és biciklizünk, ami nagy különbség a budapesti élethez képest, szinte minden múzeumba bejáratosak vagyunk, sokkal jobban kihasználjuk és kiélvezzük a kulturális tereket, mint otthon, mert sokkal család- és gyerekbarátabbak ezek a helyek. A helyi közösségi ház a második otthonom lett, és rengeteg barátságot köszönhetek neki, míg otthon nem igazán jártam ilyen helyekre.

Mennyire volt nehéz a beilleszkedés a kisfiatok számára?

Barni egy éves volt, amikor kiköltöztünk, úgyhogy ő már itt kezdte a szocializációt. Kétévesen kezdett bölcsibe járni heti háromszor három órát. Akkor már folyékonyan beszélt magyarul, de angolul egy szót sem. A bölcsi teljesen fel volt készülve erre, és az első perctől kezdve arra biztattak, hogy csak magyarul beszéljünk hozzá, mert az iskolakezdésre biztosan ráragad az angol, és nekünk könnyebb úgy megtartani az anyanyelvünket, ha következetesen azt használjuk vele. Ez tényleg így történt. A bölcsi végén még 80 százalékban magyarul, 20 százalékban angolul beszélt, majd az iskolával ez 50-50% lett úgy, hogy a magyar nyelvtudása nem romlott, hanem az angol erősödött fel mellé. Látom a vele egykorú iskolatársain, hogy mekkora hatása van annak, ha a szülő megijed a bölcsi vagy az iskola kezdetén, hogy a gyereke hátrányt fog szenvedni a nyelvtudás hiánya miatt, és ezért inkább otthon is angolul beszélnek. Sajnos ez később visszaüt, és nem lesz természetes a gyerek számára, hogy a szüleivel az anyanyelvükön beszéljen, emiatt pedig elkopik a nyelvtudása.

A magyar és az angol oktatási rendszerek különbsége szerepet játszott a döntésetekben?

Abszolút szerepet játszott benne, mivel nekem nem voltak túl jó élményeim a magyar oktatási rendszerrel, így mindenképpen szerettem volna megkímélni a gyerekemet a rengeteg magolástól és a memóriára épülő tudástól, ami szinte teljesen nélkülözi a kreativitást és az egyéni készségek fejlesztését. Most három hónapja jár itt iskolába, ahol abszolút élményalapú az oktatás, és játékosan tanítják nekik az írást, olvasást, számolást. Mindennap boldogan megy iskolába, ami nekem mindennél többet jelent. Én pedig nyugodt szívvel hagyom ott, mert tudom, hogy olyan helyen tölt napi hét órát, ahol hasonló szellemiségben és értékrend szerint nevelik, mint amit mi vallunk itthon: személyiségközpontú, differenciált, élményalapú, a kreativitást, az együttműködést és az elfogadást fejlesztő.

Több online felületen lehet olvasni, milyen nehézségeket okoz a szülők számára, hogy egy idegen országban is át tudják adni azokat a kulturális értékeket, amelyek Magyarországhoz, az itthoni családtagokhoz köthetik a kicsiket. Nálatok melyek voltak azok az értékek, amelyeket mindenképpen át szerettetek volna adni, és elsődlegesen Magyarországhoz kapcsolódnak?

Nekem a nyelv a legfontosabb, mert hiszem, hogy a nyelvtudás az egyfajta gondolkodásmódot is jelent. Szeretném, ha a kisfiam értené a gondolataimat, az érzéseimet, a személyiségemet, amit én magyarul tudok neki átadni. Sosem lesz olyan az angoltudásom, hogy olyan színesen és önazonosan ki tudjam fejezni magam, mint magyarul. Illetve a nyelvtudás egy nagyon fontos kötelék a családdal, nagyszülőkkel, dédszülőkkel. Ezen kívül van néhány ünnep, amit ünneplünk (névnap, Télapó) és az ehhez kapcsolódó szokásokat is igyekszünk tartani.

A kulturális értékek átadása és továbbvitele, továbbá a magyar nyelv kapcsán milyen szerepet töltenek be nálatok a könyvek?

Elsődleges „vivőanyag” a könyv. A gyerekek legfontosabb eszköze az érzelmeik megélésére, a mese. Mesevilágban élnek, és a meséken keresztül el lehet jutni a lelkükhöz. Nálunk a mesélés a leghatékonyabb feszültségoldó, stresszlevezető, összekapcsoló eszköz. Ezért nagyon tudatosan, átgondoltan válogatjuk meg a mesekönyveket, amelyek csak magyar nyelvűek és olyanok, amik átmennek az esztétikai szűrőn. Szerintem a gyerekek ízlését már a mesekönyvek vizuális világával meg tudjuk alapozni, ahogy a sokszínű nyelvtudásukat is. Ezért fontos számomra, hogy igényes, szépen rajzolt, okosan és választékosan megírt meséket olvassak neki. Barni nyelvtudásának 70 százaléka a mesékből épült fel, és felnőtteket meghazudtoló választékossággal tudja kifejezni magát.

A kiköltözés során milyen magyar nyelvű mesekönyveket vittetek magatokkal?

Mivel egyéves volt akkor Barni, ezért főleg mondókás és képeskönyveket hoztunk, de bárki jön hozzánk, mesekönyvet kérünk tőle, úgyhogy az elmúlt négy év során nagyon komoly kis könyvtár épült ki. A családi kedvencünk a Miú és Vau-sorozat, ami szerintem a világ legokosabb, legszebb meséje egy kutya és egy macska együttéléséről. Emellett Tatu és Patu (szintén skandináv), a Kuflik, Kicsi bácsi és Kicsi néni szerepel a toplistán. És Varró Dani sem maradhat ki a sorból.

Milyen nyelvű meséket olvastok együtt?

Kizárólag magyar mesekönyveket, csak akkor olvasunk angolul, ha iskolai feladat (minden héten két könyvet kapnak az iskolában, amit legalább háromszor el kell olvasnunk együtt, így ösztönzik a családokat a közös mesélésre. Ezek egyébként rövid, de szórakoztató könyvek).

Mióta használjátok a BOOKR Kids alkalmazását?

Azt hiszem, már a béta verziót is teszteltük, mielőtt még piacra került volna az alkalmazás.

Mit gondoltok, a  BOOKR Kids segíthet a külföldre költöző szülőknek abban, hogy a gyermekek könnyebben jussanak minőségi magyar nyelvű tartalomhoz?

Nálunk Barni most érte el azt a kort, amikor néha szüksége van egy kis kikapcsolódásra és egyedüllétre. Ilyenkor bezárkózik a szobájába és “BOOKR”-ezik, ez az egyetlen applikáció, ami le van töltve a tabletre. Én szentül hiszem, hogy ezt az élményt nemsokára az olvasás fogja felváltani, ez az idő ugyanis neki nem a tabletezésről szól, hanem a mesékről. Így amikor megtanul olvasni, akkor az olvasáson keresztül fogja keresni ezt az élményt. Én Kindle-n olvasok, így számára nem idegen, hogy egy eszközön olvasunk. Nekünk a BOOKR nagyon sokat adott, és végtelenül megkönnyíti az utazást, mert nem kell cipelni a mesekönyveket, mégsem maradunk mesék nélkül. Illetve lehet „próbálgatni” meséket, szerzőket anélkül, hogy megvennénk a könyvet, aztán itt porosodna, mert mégsem tetszik annyira a történet, a nyelvezet, a stílus.

Tudtátok, hogy a BOOKR Kids alkalmazásban angol nyelvű tartalmak is megtalálhatóak?

Néha benyitok Barni szobájába, és látom, hogy BOOKR-ezik és angolul megy Janikovszky Éva. Innen tudom, de azért még mindig elsősorban magyar meséket választ.

 

* Az info@bookrkids címre továbbra is várjuk azoknak a külföldön élő családoknak a jelentkezését, akik szívesen megosztanák a saját tapasztalataikat és gondolataikat velünk!